A földön nincs tisztítótűz, hanem csak menny vagy pokol
Részletek
Liguori Szent Alfonz Mária
A Jézus Krisztus iránti szeretet

című művéből

Mégha csak ezt a földi életet tartjuk is szemünk előtt, akkor is biztosan látjuk, hogy annak az embernek van több békéje, akinek több a türelme. Néri Szent Fülöp mondta, hogy a földön nincs tisztítótűz, hanem csak menny vagy pokol. Aki ezen élet szenvedéseit türelemmel viseli, annak a föld is mennyország, viszont aki nem viseli türelemmel, annak e világ már a pokol. Ez valóban így van, mert ahogy Avilai Nagy Szent Teréz mondja, aki az Úrtól kapott keresztjét átöleli, az nem érzi tovább annak terhét. Amikor Szalézi Szent Ferencet súlyos bánat nyomasztotta, ezt írta: „Bizonyos idő óta a harcok, melyeket meg kell vívjak, és a titkos ellenkezések, melyeket el kell szenvedjek egyfajta belső édes békével töltenek el, melyet semmivel nem tudok összehasonlítani, és melyet annak előjeleként érzékelek, hogy lelkem nemsokára Istenben egyedül fog nyugodni, mely valójában egyetlen becsvágyam és kívánságom.”

Semmi nem bizonyosabb, mint hogy rendetlen élettel nem lehet a békét megtalálni; a belső békét csak az élvezi, aki Istennel és az ő szent akaratával való egyesülésben él. Tiszteletreméltó Ludwig de Ponte atya mondta: „Igyekezzél odáig jutni, hogy ezen élet édességeit keserűnek és a keserűségeit édesnek érezzed, és akkor állandó belső békét fogsz élvezni.” Joggal mondta ezt, mert az édességek ugyan hízelegnek az érzékeinknek, de mivel többnyire vétkes élvezetet találunk bennük, az élet keserűségét hagyják maguk után. Ezzel szemben ezen élet keserűségei vigasszá és édességgé válnak, ha Isten kezéből türelemmel fogadjuk és iránta való szeretetből viseljük el őket.

Legyünk biztosak benne, hogy ebben a siralomvölgyben nem tudunk igazi békét élvezni, ha ezen élet gyötrelmeit az Isten iránti szeretetből, és azért, hogy neki tessünk, magunkra nem vesszük. Ez nem lehet másképp, mert ez a bűnnek és az emberi természetnek egyik következménye, mely a szenvedést egyáltalán előidézte. A szentek állapota e földön abból áll, hogy szenvedésben szeretnek, a mennyben pedig abból, hogy a gyönyörűségben szeretnek.

Mindazonáltal nem a szenvedés önmaga, hanem a Jézus Krisztus iránti szeretetből való szenvedni akarás a biztos jel, melyből fel lehet ismerni, vajon egy lélek valóban szereti-e Őt. „Mi lehet annál vigasztalóbb, mint bizonysággal lenni arról, hogy tetszünk Istennek” – mondja Avilai Nagy Szent Teréz.
     Sajnos azonban a legtöbb ember már attól megriad, ha csak beszélni hall a keresztről, a szenvedésről, a megaláztatásokról. Ugyanakkor még mindig vannak lelkek, akik legnagyobb vigasztalásukat a szenvedésben lelkik, és vigasztalanok lennének, ha itt a földön szenvedés nélkül kellene élniük.
     Mit követel az Úr attól, aki a tanítványa akar lenni: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.” (Lk 9,23) De nem kényszerűségből, hanem alázattal, türelemmel és szeretettel.

Ó, mekkora tetszését leli Isten az olyan lélekben, mely alázattal és türelemmel öleli át azt a keresztet, melyet neki küld! Tiszteletreméltó Avilai Tamás ezt mondta: „Egy »Istennek hála« a szenvedésben többet ér, mint ezer köszönetnyilvánítás a jólétben.”
     Ah, de mily kevéssé ismerik az emberek azon szenvedés értékét, melyet Isten szeretetéből visel el az ember! „Ha az emberek tudnák, hogy mit jelent Istenért szenvedni, a szenvedés az erőszakos rablás tárgyává válna” – mondta Folignoi Szent Angéla. Ugyanis egymástól igyekeznének elrabolni az Istenért való szenvedésre szolgáló lehetőségeket.

A cél, melyet minden Istent szerető lélek maga elé tűz, nem más, mint a tökéletes egyesülés Istennel. De figyeljünk csak meg, mit mond e cél eléréséhez szükséges eszközökről Genovai Szent Katalin. „Az Istennel való egyesüléshez való eljutáshoz feltétlenül szükség van a szenvedésre és a kellemetlenségekre, mivel ezek azok az eszközök, melyeket Isten használ, hogy bennünket rossz vágyainktól és rendetlen hajlamainktól belülről és kívülről megtisztítson. Megvetések, szidások, legközelebbi rokonaink és barátaink elfordulása tőlünk, betegségek, megszégyenítések, kísértések és az ehhez hasonló dolgok azok az eszközök, melyekre nekünk szükségünk van, hogy szakadatlan harcok és győzelmek által a bennünk rejlő rossz kívánságokat elfojtsuk és szívünkből kiűzzük. Ameddig nem jutunk el oda, hogy a kellemetlenségeket többé nem keserűnek, hanem Isten kedvéért édesnek érezzük, addig az Istennel való tökéletes egyesülést nem érjük el.”


VISSZA


vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA