Csak a bocsánatkérések és kompromisszumok nélküli hit lehet vonzó
(forrás: www.kath.net – 2009. január 5.)

Ha az Egyház ma el akar jutni a fiatal emberekhez, akkor ellen kell állnia annak a kísértésnek, hogy a katolikus hit legfontosabb tartalmát „meghamisítsa” vagy „megédesítse”, hogy ez által a korunkbeli ízlés számára kellemesebbé tegye – ezt hangsúlyozta Augustine DiNoia domonkos atya, a vatikáni Hittani Kongregáció titkára.

„Egyetlen tiszta agyú ember sem érdeklődik olyan vallás iránt, melynek tanítását annak hivatalos képviselői láthatólag nagyon szégyellik, és ezért kendőzetlenül nem is merik továbbadni. Meg kell lennünk győződve arról, hogy Jézus Krisztus üzenetének igazsága és szépsége egész teljességében nagyon vonzó akkor, ha bocsánatkérések és kompromisszumok nélkül adjuk tovább”, mondta DiNoia Rómában, a pápai észak-amerikai kollégiumban papok és szeminaristák előtt tartott előadásában,

Ezután a titkár a katolikus vallás fiatal emberek számára szóló hirdetésének három fő akadályát nevezte meg. Ezek között első „az a vélemény, mely szerint arrogáns dolog azt állítani, hogy Jézus Krisztus a menekvés egyetlen közvetítője”. A keresztény megváltás a bűnök megbocsátását és az embernek Isten életébe való emelését jelenti. Ez pedig nem történhet meg magából a világból.
     „Nem csak a tévedésektől, szenvedéstől, vágytól, igazságtalanságtól és szegénységtől kell megmenteni bennünket. Isten nem vágyik kevesebbre, mint hogy életét megoszthassa velünk. Csak Krisztus tudta ezt megvalósítani.” Jézus „nem csak valamilyen szabadító”.

A második akadály annak feltételezése, hogy kereszténynek lenni azt jelenti, hogy fel kell adni a saját szabadságot és azt külső törvények egy készletével való konformitással kell helyettesíteni. Valójában az emberi személyt éppen csak a Krisztussal való konformitás realizálja, ahelyett hogy elnyomná.

A harmadik akadály az a gondolat, hogy az Egyház erkölcsi tanítása önkényesen tilt meg dolgokat és az embert nem teszi jobbá. Holott ahogy a sportolót az edzés teszi egyre jobb eredményekre képessé, úgy célozza meg az erkölcstan is, hogy az embert igaz jóságra és boldogságra nevelje.


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA