|
„Az igazi kereszténység sose volt és nem is lesz népszerű. Nem is lehet az, mert nem hízeleg az embereknek, hanem irányítja és fegyelmezi őket, mégpedig igenis húsba-vérbe vágóan.” (Serédi hercegprímás szavai Pezenhoffer A. tolmácsolásában)
A leg-anti-katolikusabb fogalom Írta: B. Élthes Eszter Évekkel ezelőtt a Kossuth rádió este nyolc óra után az Aranyemberek című sorozatban jelentős személyiségekkel készített mintegy félórás beszélgetéseket sugárzott. Sorra vették a különböző hivatások neves személyiségeit, így került sor papok, lelkészek megszólaltatására is. Az egyik adásban egy ismert és igazán jószándékú, „jó-katolikus” pap szerepelt. Jól emlékszem, mennyire meghökkentett, hogy az egész félóra alatt a riporter csak egy dologról faggatta, és ő is csak erről beszélt: hogy érzi, sikeres volt-e az életében, munkássága meghozta-e a sikert számára? Weigl atya Bessenyei Ferenc temetésén tartott gyászbeszédében többek között ezeket mondta: „Akkor is, ha élete eseményeit nem tudtam Bessenyei Ferenccel megbeszélni, biztos vagyok benne, hogy neki minden személyiség elképzelhető legnagyobb próbatételével, nevezetesen a sikerrel kellett életében a legjobban megküzdenie. De hogy a szíve ebben a harcban nem romlott meg, nem vált hitetlenné, ezt – és ezért itt, mindenki előtt köszönetemet szeretném neki kifejezni – nekem rendszeresen bebizonyította.” Azt hiszem, a sikernél nincsen anti-katolikusabb fogalom, illetve állapot. A siker azt jelenti, hogy valaki nagy mértékben megfelel e világ követelményeinek. Csakhogy ez a világ elvárásaival, nézeteivel – különösen korunkban – tökéletesen szemben áll a Krisztus Urunk birodalmában uralkodó törvényekkel. „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ.” (Jn 15,18-19) Bár nem volt még egy kor a történelemben, melyre annyira illenének Jézus Urunk szavai, mint a mienkére, azért a szenteknek a régi korokban is ritkán jutott ki embertársaik megbecsüléséből és szeretetéből. És akinek igen, annak is többnyire csak küzdelmes évek után, életük vége felé. Ezért lehet a sikert mérceként is használni. A magánkinyilatkoztatások esetén csakúgy, mint a közkedvelt – vallási – szónokokkal, személyiségekkel kapcsolatban. Ha valakit korunkban a média megdicsér, egyáltalán szóhoz enged jutni, sőt, talán még felkarol is, vagy a hírnév más módon felkap, annál nem árt az óvatosság. Hátha a sok jó mellett, beszéde, tanítása olyat is tartalmaz, amivel a világ tetszését elnyerte, mely így ellentétben áll Urunk tanításával, s ezért alkalmas a lelkek lassú, de biztos megmérgezésére. A siker nem csak arra alkalmas tehát, hogy a lelkeket eltávolítsa Istentől – amire Weigl atya értette –, hanem arra is, hogy megkülönböztesse a szellemeket. Az egyházilag elismert Mária-jelenések látnokai egytől egyik sokat szenvedtek, és látnokságuk – különösen eleinte – semmilyen „sikert” nem hozott számukra. Medjugorje, Garabandal és még több más ú. n. jelenésre mindez nem mondható el.
A siker Isten ajándéka is lehet Írta: Fehér Roland
A mai világ sikerorientált, ehhez igazodnak a mai prédikációk is. (Melyik pap merné ma elismételni Keresztelő Szent János prédikációjának szavait?) A pap munkáját nemcsak a hírközlés, hanem az egyházi hierarchia is a siker alapján értékeli. (Nem véletlenül, hiszen ennek bizonyos anyagi vonzata is van.) Mi pedig pont a sikerorientált világ elől menekülve hajlamosak vagyunk ennek esetleges pozitív oldalát is gyökerestől tagadni, és a sikert egyértelműen csak és kizárólag kísértésként felfogni. A siker a „menő” embereknek valóban sokszor inkább kísértés, de más helyzetben a Gondviselő Istentől jövő erősítés is lehet.
Ahhoz, hogy helyesen ítéljük meg a sikert, mint olyat, mindig érdemes a szentek életét tartani szemünk előtt. Ha csak a legnagyobb misszionáriusokat vesszük szemügyre, bizony valóban sokak élete és tevékenysége emberi mércével nézve egy merő kudarc volt, és munkájuk gyümölcse esetleg csak haláluk után érett be. A Gondviselő Isten pedig nem hagyta el egyiküket sem. Isten a kellő időben vigaszt is nyújt, nem engedi, hogy a benne bízó erején túl legyen kitéve a kísértésnek. Ezért az embernek az ő gyengeségében különleges ajándékaként ilyen jellegű sikert is biztosíthat, hogy az a pap, az a misszionárius, vagy hívő el ne veszítse reményét. Az imában vagy elmélkedésben sem mérce, milyen élménnyel jár együtt. Az élmény Isten különleges ajándéka, amellyel a gyenge embert erősíti és támogatja. Ezért sokszor az újonnan megtérők, akik még hitükben gyengék, ilyen erősítést kapnak Istentől. |
vissza