A Krisztus-Király ünnep evangéliuma (Jn18,33-38): „Az időben: Mondá Pilátus Jézusnak: Te vagy-e a zsidók királya? Felelé Jézus: Magadtól mondod-e ezt, vagy mások beszélték neked énfelőlem? Mondá Pilátus: Hát zsidó vagyok-e én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged kezembe; mit míveltél? Felelé Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból volna az én országom, harcra kelnének szolgáim, hogy kezébe ne adassam a zsidóknak. Valójában az én országom nem innét való. Mondá erre neki Pilátus: Tehát király vagy te? Felelé Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” Az ünnep evangéliuma arról az első kihallgatásról számol be, melyet János apostol tanúsága szerint Pilátus Jézussal folytatott. A zsidó rendtartás elsősorban a tanúvallomások megegyezésére fektetett nagy súlyt. Ezért bukott meg majdnem Jézus pere a Főtanács előtt azon, hogy a vádpontok számára nem találtak egymással megegyező tanúkat. Kaifas ezért adott a pernek döntő fordulatot, amikor magát Krisztust kérdezte meg Istenfiúságára vonatkozólag, és Jézus igenlő válaszára megállapította, hogy nincs szükség több tanúra az elítéléséhez. Ezzel szemben a római jog magának a vádlottnak az alapos kikérdezését követelte meg. Pilátus kérdése: „Te vagy-e a zsidók királya?”, mutatja meg milyen fajta vádat hoztak fel a zsidók Jézus ellen. A másik három evangélista beszámolójából is tudjuk, hogy a zsidók Pilátus előtt egészen más váddal illették Jézust, mint saját törvényszékük előtt. Miközben a zsidók perében a Sabbat megsértéséről és az Isten-hasonlóság igényéről volt szó, addig Pilátus előtt a papok megpróbálták Jézust politikai vezetőként és forradalmárként beállítani, mivel tudták, hogy Pilátust nem érdeklik az ő vallási problémáik, és ezért ilyenekért nem mondja ki a halálos ítéletet.       Jézus viszontkérdésének világossá kellett tennie Pilátus előtt, hogy a rómaiaknak soha nem volt okuk Jézust egy felkelés vagy egy összesküvés szervezésével megvádolni. Bár a rómaiak üldözték a hatalmuk ellen küzdő zsidó gerillákat, nyilvánvalóan Jézus egész nyilvános működése alatt egyszer sem tartották szükségesnek, hogy Jézust ilyen szándékkal gyanúsítsák. Pilátus válaszából: „Hát zsidó vagyok-e én?”, a történelmileg igazolt zsidók iránti megvetése tűnik ki. Bevallja, hogy csak a zsidók követelésére cselekszik, és a bosszús hang talán azt is jelzi, mennyire nincs ínyére, hogy a zsidók számára vizsgálóbírót kell játszania. A következő kérdésével: „Mit míveltél?”, végre rá akar térni a lényegre. Krisztus ezután igennel válaszol – először indirekt – a király létét firtató kérdésre, miközben utal arra, hogy az ő királysága nem e világból való. Az ő királysága egészen más, mint a földi királyságok. Ezt azzal is bizonyítja, hogy nincsen védőcsapata. Elfogatásánál kifejezetten meg is tiltotta, hogy tanítványai a védelmére keljenek – erről nyilván Pilátus maga is tudott. Ebből a helytartó azt is láthatja, hogy Jézus királysága nem jelent konkurenciát a római császár birodalma számára. Meglepődhetünk azon, hogy Krisztus királyságának ünnepén pont e szavakat halljuk az evangéliumban, melynek alapgondolata éppen azt kellene tudatossá tenni bennünk, hogy Jézus a civil társadalom felett is király. De már Szent Ágoston utal rá, hogy Jézus ugyan azt felelte, hogy az ő királysága nem e világból való, de nem azt, hogy ez a királyság nem ebben a világban és e világ számára áll fenn.       Jézus szembefordul az ő idejében a zsidók között általánosan elterjedt és meggyökerezett nézettel, hogy a Messiás földi királyságot fog létrehozni, mellyel elhozza nekik a világuralmat. Az Evangélium számos helyen bizonyítja, hogy még az apostoloknak is mekkora nehézséget okozott ezen evilági elképzeléstől elszakadni. De ebből egyáltalán nem következik, hogy Krisztust nem érdekelték volna az evilági szempontok. Ugyan nem akar egyetlen földi királyt sem megfosztani trónjától és egyetlen államfőtől sem akarja elvenni hivatalát, de azt nagyonis megköveteli, hogy a földi uralkodók őt tiszteljék, neki szolgáljanak és politikájukban Isten törvényeit kövessék.       Amikor az egyház és állam abszolút szétválasztásának igazolására Jézus e szavait idézik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené” (Mt 22,21), elfelejtik, hogy a császár nem független Istentől, hanem kötelezettségei vannak Istennel szemben. Pilátus ezután még egyszer meg akarja kapni a megerősítést, hogy Jézus valóban király. De e helyen megfigyelhető egy jelentős különbség. Ha előbb így tette fel a kérdést: „Te vagy-e a zsidók királya?”, most már általánosságban kérdezi: „Tehát király vagy te?”. Miután Jézus az esetleges félreértést már tisztázta, most megmondja, hogy király, és királyságának természetét is leírja. Ő azért jött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. Aki maga is szereti és keresi az igazságot, az a vele való belső hasonlóság segítségével felismeri, hogy egyedül Jézus birtokolja és hirdeti az igazságot.       És e szavak: „Én arra születtem, és azért jöttem e világra” feltételezik a személy Jézusnak már emberi születése előtti létezését. Ő nem mindennapi ember, hanem a természetfeletti világból jön, melynek valóságáról és igazságáról ad tanúbizonyságot.