|
40 éve már, hogy a világméretű diáklázadások a nyugati társadalmakat megingatták. Közülük a legismertebbek a párizsi májusi forrongások, de Német-, Olaszországban és az USA-ban is példátlan méretű utcai zavargás-hullám söpört végig. Radio Vatikan Paul Poupard kúria-bíborossal beszélgetett a 68-as eseményekről. Poupard az elmúlt évig a Pápai Kultúra Tanács elnöke volt. Az interjú szövege szó szerinti idézetben: Paul Poupard: Én abban az időben VI. Pál pápa munkatársa voltam az államtitkárságon. Még jól emlékszem rá, hogy a tévé előtt ültünk, és alig akartuk elhinni, amit ott láttunk. Teljesen megzavarodtunk a kivágott fák, a felgyújtott autók, a meggyalázott rendőrök, a megszállt Sorbonne láttán! Fekete és vörös zászlókat vontak fel – a vallási iskolákban is, barikádok, tiltakozó mozgalmak mindenütt: egyetem, kormány, bíróság… véget nem érő szócsaták, lehetne mondani. Végnélküli ülések, forradalmi jelszavakkal vívott harcok… Sajátságos napok voltak, melyek idegenek voltak számunkra, és melyek egyre jobban nyugtalanítottak bennünket. A magam, az államtitkárság részéről ezt tudom mondani. A kezdeti érthetetlenség tehetetlenséggé és aggodalommá változott.
Radio Vatikan: Mire emlékszik a leginkább ebből az időből?
Radio Vatikan: Eminenciás uram, tudná nagy vonalakban az akkori események negatív aspektusait – és ha voltak, akkor a pozitíveket – röviden vázolni?
Radio Vatikan: Tehát tragikus pillanatok az Egyház számára?
Ami a pozitív aspektusokat illeti: úgy mondanám, hogy súlyos depresszió volt, ami reakciót váltott ki, egy felemelkedést. Az ezer éves keretek feloszlása után valami új keletkezett, nevezetesen az új lelki mozgalmak. Ezután a nagy szocio-politikai és kulturális káosz után megint a lényegesre koncentráltak, és újra felfedezték a lelki életet. És így keletkeztek ezek a mozgalmak, mint például Emmanuel, Szent János közösség, a Jeruzsálemi monasztikus közösség, a Communione e Liberazione, a Fokolare, a karizmatikus megújulás, a Chémin Neuf stb. …, mind új mozgalom, melyek az elején természetesen nem zajosak. A Szentlélek az, ami az Egyházban működik.
Radio Vatikan: Negyven év után lehet a 68-as idő örökségéről beszélni? És hogyan reagált erre az Egyház? Jól emlékszem rá, hogy VI. Pál az UNO meghívására 1969. június 10-én beszédet mondott Genfben, és senkit nem ítélt el, hanem az eseményeket a fiataloknak a társadalommal szembeni elégedetlenségének tüneteként analizálta. Szó szerint ezt mondta: „A jelenlegi helyzetben tiltakozásuk olyan, mint egy trombitajel, szenvedésük jele és az igazságosságért való kiállásuk. A társadalmat megrázó eme válság közepette a fiatal emberek türelmetlenek és követelők. Utat kell nekik nyitnunk a jövőbe, feladatokat kell nekik adnunk, és felkészítenünk őket arra, hogy ezeket elvégezzék.” (Megj.: Miután a bíboros tárgyilagosan leírta az eseményeket, azok okait – II. Vatikáni Zsinat – és következményeit igencsak megkérdőjelezhetően értékelte. Ismerve a 68-asokat és mai tevékenységüket, VI. Pál pápa beszéde pedig egyenesen elképesztő, és legalább annyira felelősségre vonható, azaz okolható az azóta történtekért, mint maguk a lázadók tevékenysége. De minderről majd egy későbbi cikkben.) |
vissza