„Az Egyháznak át kell gondolnia a kézbeáldoztatás gyakorlatát”
(forrás: www.kath.net és www.kreuz.net – 2008. február 1.)

Ranjith érsek, az Istentiszteletek Kongregációjának titkára ismételten bírálta a kézbeáldozatás gyakorlatát, és azt mondta, hogy a katolikus Egyháznak a kézbeáldoztatás engedélyezéséről szóló intézkedését újra át kellene gondolnia.

Ezt a javaslatot Ranjith érsek az Athanasius Schneider, Kazahsztán-i Karaganda segédpüspöke által a szent Eucharisztiáról nemrég kiadott könyv előszavában tette. A könyvet, melynek címe: „Dominus Est: egy közép-ázsiai püspök gondolatai a szent Eucharisztiáról”, januárban mutatták be a Vatikán könyvkereskedésében. Mons. Schneider Kazahsztánba való német, aki tagja a Szent Kereszt rendi közösségnek is.

A könyv néhány gondolata már korábban megjelent az „Osservatore Romano”-ban. Ranjith érsek az előszóban élesen bírálta a térdelve való szentáldozás eltörlését és a kézbeáldozás bevezetését. Ezek a praktikák „gyengíthetik” azt a tiszteletet, mely az Oltáriszentség fogadásához szükséges. Ezzel kapcsolatban arra is szükség van, hogy a jelenlegi „súlyos hit-vesztésről” elgondolkodjunk.

Korábban a valóságos jelenlétben való hit, valamint a konszekrált ostyáknak a tabernákulumban való őrzése ahhoz a gyakorlathoz vezetett, hogy a hívek térdre estek az Oltáriszentség előtt. Ranjith érsek szó szerint azt írja, hogy a szent Eucharisztiát „tisztelettel és az alázatos imádat magatartásában” kell fogadni. Az Istentiszteletek Kongregációjának titkára arra is emlékeztet, hogy a II. Vatikánum soha nem legitimálta a kézbeáldoztatás gyakorlatát. Valamint arra is felhívja a figyelmet, hogy Krisztus jelenlétének a hitét az Oltáriszentségben fel kell frissíteni.

A hódolattal teli imádat az Oltáriszentség előtt egyre inkább eltűnőben van. „A felelősek arra kényszerítették a híveket, hogy a legszentebb Eucharisztiát állva fogadják. Sőt, el is távolíttatták a térdeplőket, hogy a híveknek az átváltoztatás alatt is ülniük vagy állniuk kelljen.”

A kézbeáldoztatás „visszaélésekre ad alkalmat és néhány helyen sietősen lett bevezetve” és csak utólag lett a Vatikántól elismertetve, és csak „azután vált ez a szabállyá az egész Egyházban”. Nem szőrszálhasogatásról van szó, hangsúlyozta Ranjith érsek. Kéz és szájnak „ugyanolyan méltósága van”. De a kézbeáldoztatás „elősegíti a Legszentebbel szembeni tisztelet fokozatos és növekvő csökkenését” – jelentette ki Mons. Ranjith kertelés nélkül. Továbbá arra is utalt, hogy a liturgiába az összeszedettség riasztó hiánya és a figyelmetlenség általános szelleme tört be.

Manapság gyakran látni olyan áldozókat, akik úgy mennek a helyükre vissza, mintha mi sem történt volna. Leginkább a gyermekek és a fiatalok szórakozottak. Sok esetben hiányzik a komolyság és a belső csend, melyek Istennek a lélekben való jelenlétét mutatják.

Az érsek az áldozás alatt történő súlyos visszaélésekre is utalt. Vannak olyanok, „akik az ostyát elviszik, hogy emlékként megőrizzék, eladják vagy sátáni rítusokban megszentségtelenítsék”.

Végül jött az érsek sokkoló bejelentése: „Még a koncelebrációk alkalmával, Rómában is, találtak olykor földre dobott konszekrált ostyákat.

„Úgy gondolom, eljött az idő, hogy az állva- és kézbeáldozás gyakorlatát, melyet sem a II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciója, se a zsinati atyák nem kívántak, újra értékeljük és átgondoljuk, és ha szükséges, megszüntessük”, véli Ranjith érsek.


vissza

a HABEMUS PAPAM oldalra                              a KEZDŐLAPRA