„A te szavadra megeresztem a hálót” (Luk 5,5)

Elvégezték a halfogást és hálójuk mosogatásával, foltozgatásával és kiigazításával voltak elfoglalva a jólelkű halászok, midőn a Genezáret tava mellett álló Jézushoz nagy sokaság tódult, kérvén őt: nyissa meg isteni ajkát és hallassa fenséges tanítását, mely világosság az elmének s jótékony balzsam a vérző szívnek. Az Úr Jézus, hogy alkalmasabban szólhasson az igéit szomjazó néphez, a Simon nevű halász – ki Jónásnak vagyis Jánosnak fia volt – Andrásnak pedig testvére, hajóját tanító székül választá, abban telepedett meg, s miután a parttól kissé beljebb ment, elkezde szólani a köréje gyülekezett sokasághoz, azzal a komoly nyugodtsággal, mély meggyőződéssel, magas fenséggel, mely tanítmányának isteniségét megcáfolhatatlanul bizonyítja, A sokaság elbűvölve csüggött ajkán. Tanítása által a szomorodottak megvigasztaltattak, a bűnösök keblét a remény szelíd fénye ragyogta be, a sajgó szívek meggyógyultak, a haragosok egymást átölelték, a részegesek józanokká lettek. Minden baj, minden keserv megnyerte gyógybalzsamát!
     Befejezve Urunk az oktatást, e szavakkal fordult Simonhoz: „Vidd a mélyre és eresszétek meg hálóitokat a halfogásra.” Simon nem nagy reményt kötött a halászathoz, és mintegy figyelmeztetőleg mondá Jézusnak: „Mester! egész éjszaka fáradozván, semmit sem fogtunk.” Tudta Simon jól, hogy az éjjeli halfogás sokkal inkább szokott sikerülni, mint a nappali, mivel az éjjeli csend és a halak nyugvása nagyban elősegítik a sikert. Tehát arra akará figyelmeztetni Jézust: ha az egész éjet, a legalkalmasabb időt felhasználták, és mégis siker nélkül, mert semmit sem foghattak: akkor most, nappal, ebben az alkalmatlan időben, mit remélhetnek? Mindazonáltal készségesen engedett az Úr felhívásának s mondá: „De a te szavadra megeresztem a hálót.” És ez megtörténvén, az Úr Jézus megáldotta a készséges engedelmességet; mert mint hallottuk, a halaknak oly bő sokaságát rekeszték be, hogy szakadoz vala hálójuk.

Így jutalmazta meg az isteni Mester a halászok engedelmességét, kik, noha semmi reményök nem volt a sikerhez, mégis készséggel hajoltak Jézus szavára. Valóban, tanulhatnánk tőlök engedelmességet!
     De fájdalom! kiveszett manap e gyönyörű virág a keblekből. Ellenállás, nyakasság, engedetlenség foglalták el helyét. Kevés az engedelmes Mózes, ki kész az Úr szavát azonnal teljesíteni; de sok az engedetlen Fáraó, ki megveti azt. Kevés az engedelmes Ábrahám, ki Isten óhajára mindenét, még egyetlen gyermekét is kész azonnal föláldozni; de megszámlálhatatlan az engedetlen Jónás, ki vonakodik parancsát teljesíteni. Pedig hát mi éri az engedetleneket? mi érte a Fáraót? mi érte Jónást? Isten keze, az ő büntetése. Isten büntetése éri manap is azokat, akik elég vakmerőek manap is pörbe szállni vele; akik nem hódolnak előtte, mint engedelmes gyermek édes atyja előtt. Az erény legszebb virágát tapossák az engedetlenek, ájtatos keresztények! és az erény legszebb virágát ápolják az engedelmesek. Hogy e virágnak mi mindenkor buzgó ápolói, gondos kertészei lehessünk: szenteljük a jelen órát az engedelmesség fölötti elmélkedésnek.

Boldogok nem lehetünk engedelmesség nélkül sem ezen, sem a más világon. Az engedetlenség már ez életben sok zaklatásnak, örökös háborításnak tesz ki; megfoszt nyugalmunktól, feldúlja lelkünk békéjét, s nem ritkán végzetes szerencsétlenségbe dönt. Az engedelmesség ellenben már e földön megadja áldásának gyümölcsét; mert nyugalmunkat biztosítja, lelkünk békéjét minden vihartól gondosan őrzi, a zaklatásoktól megment és minden háborítást eltávolít tőlünk. Legédesebb gyümölcsét azonban a síron túl, az örök dicsőség hajlékában fogjuk elnyerni, és pedig magának az engedelmesség fénylő csillagának, homálytalan tükrének, az Úr Jézus Krisztusnak áldott szent kezeiből.

Az engedelmesség, ájtatos keresztények! többféle, amint többféle a hatalom is, amelynek engedelmességgel tartozunk. Van polgári engedelmesség, van gyermeki engedelmesség, van hitbeli engedelmesség. aszerint, amint vagy polgári, vagy szülői, vagy egyházi hatalom előtt történik a hódolás. Minden hatalomnak engedelmességgel tartozik az alattvaló, amíg Isten törvényeivel nem jön ellenkezésbe annak törvénye; mert mint szent Pál apostol mondja: „Nincs hatalmasság, hanem csak Istentől. Aki tehát ellene áll a hatalmasságnak, Isten rendelésének áll ellene.” (Róm 13,1-2)
     Szent tehát a polgári hatalom, melynek fejedelme félvén az Urat, az igazság útján vezérli népét. Azért engedelmességgel tartozik az alattvaló e hatalomnak, nehogy Isten rendelésének álljon ellene. Szent a szülői hatalom, melynek hivatása a magzatokat az életszentség és jámborság ösvényén vezérelve boldogokká tenni. Azért engedelmességgel tartozik a gyermek az ő szülőinek, nehogy Isten rendelésének álljon ellene. De legszentebb az isteni hatalom, melyet az Úr Jézus Krisztus az ő jegyesének, a szeplőtelen anyaszentegyháznak kezébe tett le, hogy e hatalom erejénél fogva mintegy kényszeríthesse az igaz hivők mindegyikét: keresni a bölcsesség forrását, mely a szent kereszt tövénél fakad; élni a kegyelmekkel, melyeket a szent kereszt engesztelő áldozatának érdemei által nyerhetünk; elviselni Istenért a szenvedéseket, melyeknek Golgotájáról az angyalok és szentek közé emelkedhetünk; szeretni és tisztelni az anyaszentegyházat, mely kegyes, jó anyaként őrködik felettünk és drága kincseinek kiapadhatatlan tárházát kész bármikor felnyitni számunkra. S ez isteni hatalomnak engedelmességgel tartozik minden jó keresztény, ki üdvösségét becsülni tudja s biztosítani akarja; mert az anyaszentegyház magának a világ Üdvözítőjének nevében és személyében parancsol, és aki az egyháznak engedelmeskedik, Jézusnak engedelmeskedik; aki pedig az egyház iránt engedetlen, Jézus iránt engedetlen. Mert ő maga mondá az apostoloknak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg.”
     Halljátok ezt, ti engedetlen gyermekei az anyaszentegyháznak! Halljátok és jegyezzétek meg jól, hogy Jézust vetitek meg, midőn az anyaszentegyháznak nem engedelmeskedtek. Már pedig mit várhatnak azok a szerencsétlenek, akik elég vakmerőek, vagy esztelenek, megvetni Jézus, az élet és halál hatalmas urát? A legboldogtalanabb jövőt! Oh igyekezzél kikerülni e szörnyű osztályrészt! Alázd meg magadat és törd meg nyakasságodat, mely engedetlenségre vezet. Vedd szívedre a nagy apostol intelmét: „Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak és hódoljatok nekik,. mert ők őrködnek, mint akik számot fognak adni lelkeitekért.” (Zsid 13,17)

Az emberi lélek nemességének mértéke, próbaköve a hála. Nemtelen szív az, melynek lapjáról a könnyelműség vagy rossz lelkűség durva keze e szép szót letörlé. A hálátlanság homályba boritja a királyi koronát, a lángelme fényét, míg a hála megnemesíti, tiszteltté teszi a nyomorult koldust is. Tiszteletet követel az számára, s kevés oly fásult szív, romlott kebel van, mely azt megtagadhatná tőle. Sőt ez érzemény nemcsak a teremtés koronáját, az embert, hanem még az oktalan állatot is kiemeli és megszeretteti. Kit nem hat meg a gyönyörű mese a háladatos oroszlánról, mely, midőn talpába hosszú tövis furódék, azt eltávolítani nem bírván, fájdalmasan nyöszörögve vánszorgott egy közeli barlangba, mely egy remetének szolgált menedékhelyül. A szent férfiú kihúzván az állatkirály lábából a tövist, megszabaditá azt gyötrő fájdalmától. És ez az oktalan állat hálából örökös kísérője, oltalmazója lőn. Soha nem távozott oldala mellől, sőt halála után sírjára feküdve adta ki páráját. Nem röppen-e el akaratlanul is ajkainkról a csodálat és dicséret hangja ily történet hallatára? Nem érzünk már a hálás állat iránt melegebben? Mennyivel inkább tisztelnünk, becsülnünk kell a hálás embert, ki ez érzelmet öntudatosan ápolja keblében jótevője iránt! És van-e nagyobb jótevőnk az Istennél? Ő a mi legkegyesebb Atyánk, ki szeretetével és jóságával elhalmoz minket. Ő ad egészséget, ruházatot, élelmet. Földeinkre ő küld alkalmas időben esőt és verőfényt, hogy fáradalmunk ne legyen hiába. Ő tartja távol a csapások ezer nemét; ő ad erőt, hogy aranyló kalászainkat betakaríthassuk.
     Oh ember! Mid van tehát, amit nem az Istentől vettél? Valóban, akinek méltányosságról csak némi fogalma van, lehetetlen, hogy szívét a hála érzete át ne rezegje, s hogy hálától eltelve, engedetlen tudjon lenni és megvesse parancsait annak a jó Atyának, aki ennyi áldással sem merítette ki szívének gazdag kincstárát; mert a legnagyobb áldást a sírontúlra tartja fenn számunkra.

Oh szeretetünk legfőbb tárgya, imádandó Isten! Te látod, hogy szívem mélyéről tör fel a szó, mely hálám kifejezője. Te tudod, mindenható Úr! hogy a hála engedelmességre vezet; mert megtanít törvényedet tisztelni, parancsaidat megtartani, akaratod fölé más akaratot nem helyezni, óhajodnak alázatos lélekkel hódolni. Oh kegyes Atyám! vajha méltónak találtassam a szent áldásnak ajándékára, mely e hálát keblemből kiveszni nem engedi, sőt nagyobbítja, s vele együtt a szív engedelmességét is erősíti. Íme könnyes szemekkel esedezem a gondjaimra bízott hívekért is! Tőlük se vond meg ez ajándékodat, hogy mindannyian engedelmes gyermekeid lehessenek!

Az engedelmességnek mily sok szép példája van följegyezve a szentírás lapjain! De jutalom nélkül egyet sem hagyott az Úr! Noé a világ romlott állapotában is híven szolgált Istennek; engedelmes volt, s azért a vízözön romboló hullámai megkímélték őt. Íme az engedelmesség jutalma! Lót a két angyal intésére kisietett Sodomából; engedelmes volt, s azért a kénköves eső nem emészté fel őt. Íme az engedelmesség jutalma! Ábrahám, bár vérző szívvel, de habozás nélkül, akará Isten kívánatára öregségének vigaszát, örömét, egyetlen fiát, Izsákot feláldozni; engedelmes volt, s azért ígéretet vőn Istentől, hogy maradékaiban megáldatik a föld minden nemzetsége. Íme az engedelmesség jutalma!
     Az első keresztények hasonló engedelmességgel viseltettek Isten iránt. Parancsolatait mindenkor a legnagyobb örömmel teljesítették és készebbek voltak a hóhérbárd alatt vérzeni el, mint Isten törvényét megszegni. Oh, de mily messze estek a mai keresztények e tekintetben az ősöktől! Míg amazokat az engedelmesség jellemezte, addig a mostaniak közül hányan vetik meg vakmerő makacssággal az isteni törvényeket!

Avagy melyik parancs tartatik ma meg? „Én vagyok a te Urad Istened, idegen isteneid ne legyenek” – szól az első parancs. És hányan vetik meg ezt! Hányan tartanak idegen isteneket! Egyik kincsbe helyezvén minden boldogságát, egyedül azért küzd, fárad, mint nyomorult rabszolga; annak él, mint céljának, azt imádja mint istenét. Másik a kéjt bálványozza, a test gyönyörét isteníti. A harmadik a terített asztal s boros kancsó mellett találja minden boldogságát. Ez is bálványozó, ez is hamis istent imád; ennek istene a has, és a torok.
     Szól a parancs: „Istennek nevét hiába ne vedd.” És oh, én édes Istenem! ki tudná összegyűjteni a káromlások undoknál undokabb kifejezéseit, melyekkel naponként millió és millió ajak sérti szentségedet?
     Ismét szól a parancs: „Atyádat és anyádat tiszteljed, hogy hosszú életű lehess a földön, melyet a te Urad Istened ád teneked.” Alig lehetséges könnyeinket visszatartanunk itt, elgondolván: mennyire megfogyatkozott e tisztelet! Fehér holló ma már a szüleit szívből szerető, igazán tisztelő gyermek. Tekintsetek magatok körül, s látni fogjátok: mint jár az ifjú, szüleinek határozott tilalma ellenére is, gyanús helyekre, bűnbarlangokba, korcsmákba, mint válik iszákossá, kártyássá, pazarlóvá. Látni fogjátok: mint köt a leány, szüleinek határozott tilalma ellenére is, bűnös viszonyokat; mint játssza ki a jó édes anya őrködő tekintetét éjnek idején a sötétség leple alatt; mint szövi a gyászos szemfödelet, hogy azt meghalt ártatlanságára, elvesztett becsületére borítsa. Igen; mert a gyermeki szeretet kiveszett keblökből, s ezzel együtt az engedelmesség is. Nem engedelmeskednek az isteni törvénynek, mely a szülők tiszteletét köti szívökre.

Ha az előhaladott idő nem siettetne, végig mehetnék így a többi parancsokon is és kimutathatnám: mily kevéssé tartatnak meg azok, s mennyire elenyészett az engedelmesség! S oh! mit várhatnak így! Isten átkát, sújtó ostorát, melyet soha nem kerültek ki az engedetlenek. Mózes harmadik könyvében olvassuk, hogy egy Izraelbeli asszony fia nem engedelmeskedett Isten második parancsának, megbecstelenítvén a Fenséges nevét, s azért halállal kellett lakolnia; „mert kivivék a káromlót a táboron kívül és agyonkövezék.” (3 Móz 24,23) Íme az engedetlenség büntetése! Ákáb, Izrael királya, megszegé az Úr hetedik parancsát; mert Nábob szőlejét igazságtalanul eltulajdonította; amiért harcmezőn hullott el és sebéből kifolyt vérét az ebek itták fel. (3 Kir 22,38) Íme az engedetlenség büntetése! Ananiás és Zafira eltagadván az eladott földek árának egy részét és így hazudván, vétkeztek a nyolcadik parancs ellen; amiért mindketten halva rogytak össze. (ApCsel 5,5) Íme az engedetlenség büntetése! Így bünteti Isten mindazokat, kik parancsait megvetik, neki nem engedelmeskednek.

Rettenetes jövő vár az engedetlenekre. Ki ne igyekeznék e rettenetes jövőt eltávolítani? Lehet-e oly könnyelmű valaki, hogy az örök jövőről megfeledkezve, egyedül a jelennek éljen; hogy az ideiglenes örömöket választva, kész legyen végnélküli szenvedésekre? Rövid öröm, hosszú szenvedés – rövid szenvedés, hosszú öröm: ezek között választhatunk. Melyiket válasszuk? Kell-e mondanom, hogy az örök boldogság az, ami után lelkünk, mint szarvas az üde forrásvíz után vágyakozik? De elérhetjük-e ezt engedelmesség nélkül? Soha! soha! Az engedetlenek talán élveznek ideiglenes boldogságot, talán részesülnek múlékony örömben. De örökké tartó boldogság, végnélküli öröm nem lesz az ő osztályrészök. Ez az engedelmesek számára van fenntartva. Oh engedelmesség! mily nagy tehát a te hatalmad! Az eget nyithatod fel nekünk! Az örök boldogságban részesíthetsz minket!

Engedelmeskedjünk tehát, oh engedelmeskedjünk az Úrnak! Életünk legfőbb feladata legyen, az ő törvényeit pontosan megtartani, parancsainak gyermeki készséggel engedelmeskedni, szent akarata előtt meghódolni. Járjon bár a törvények iránti engedelmesség áldozattal, és csábítson bár azok megszegésére hiú földi boldogság, csalfa öröm: ne feledjük, hogy mindez csak ideiglenes, és eljő az óra, talán nem sokára, talán már itt is van, amidőn mind az öröm, mind a szenvedés megszakad, és jutalom vagy büntetés lesz részünk. Oh szörnyű óra! Oh iszonyú pillanat! Mit hozasz te nekünk? Jutalmat? Büntetést? Isten! szeretet és irgalom Istene! adj nekünk engedelmes szívet, hogy méltóknak találtassunk a jutalomra s az angyalokkal és szentekkel egyetemben örökké áldhassunk és dicsőíthessünk. Amen.