A kínai császárok fiatalító gyakorlatai a katolikus kultúrházakban
(forrás: www.kath.net – 2006. október 4.)

Zürich/Svájc
Fénygyógyítás, jóga és Zen: ezek a kínálatok szerepelnek számos katolikus kultúrház műsorán. Közöttük van a Bad Schönbrunn-ban található Lasalle ház, amelyet Lukas Niederberger és Christian M. Rutishauser jezsuita atyák vezetnek.

A svájci „Tages-Anzeiger” című napilap a kultúrházat mint az ezoterika irányzat trend-mutatóját mutatta be. A katolikus házban a legnagyobb sikere a Zen-buddhizmusba való bevezető tanfolyamnak van. Létezik egy kurzus a fénygyógyításhoz, amelyet Jakob Bösch pszichiáter vezet, aki a svájci ezoterik irányzat sztárjának számít.

Bösch – ugyan a Lasalle házon kívül – a vitatott fénytáplálkozási eljárást is propagálja, amely során az embert fénylénnyé transzformálják. Az illető személynek a sok előírás egyike szerint egy hétig nem szabad egy csepp folyadékot sem magához vennie. A Lasalle házban négy szemináriumot hirdetnek a fénygyógyításról. Lukas Niederberger jezsuita atya bevallja, hogy ő és sok tanfolyamrésztvevő „határeset”. De arra hivatkozik, hogy Jézus is „gyógyító” volt.

A Lasalle ház nem áll egyedül ezoterikus ajánlataival. A Morschach-i Szent Antal ház a következő címek alatt kínál kurzusokat: „Legyél a kozmikus átalakulások papnője és papja”. Az „inga művészete” is elsajátítható itt. És Teufen-ben az érdeklődők a kínai császárok fiatalító gyakorlataival ismerkedhetnek.

A katolikus szekta-tanácsadó hivatal vezetője, Joachim Müller az újságnak azt nyilatkozta, hogy tudatában van annak, hogy az ezoterikus és katolikus eszmék összekeveredése teológiai szempontból problémát vet fel. „Számos katolikus határjáró lett, aki a spirituális kínálatokat jobban értékeli, mint a keresztényieket.” Az ezoterika beépült a társadalomba, vélte. És nem utolsó sorban a kultúrházakra való gazdasági nyomás is felerősödött.


vissza

a HÍREK oldalra                              a KEZDŐLAPRA