Az, hogy az Úr a világtörténelem utolsó napjaiban Miasszonyunkra különleges szerepet osztott, vitathatatlan tény. Egyfelől megállapíthatjuk, hogy a személyéről és küldetéséről szóló katolikus tan (Máriológia) szokatlan fejlődésnek indult, másfelől azt, hogy maga Mária is egyre többször interveniál különböző, az Egyház által alaposan kivizsgált és hitelesnek kijelentett jelenésekben. Ugyanakkor úgynevezett máriás szentek jelentek meg, kiknek élete, írásai és tettei csak Isten Anyjának különleges beavatkozásával érthetők meg, s kiket Mária eszközként használt fel az egyháztörténet legmeglepőbb történéseinek megvalósításához. Ezen okokból egyre növekedett a hívek Mária-tisztelete, mely szentéletű életek érett gyümölcseit teremtette, és erőt adott az embereknek a gonosz minden fajtájával vívott döntő küzdelemhez, legyen az eretnekség, erkölcstelenség vagy istentelen kormányzás.
1. Az ókorban
Megállapíthatjuk, hogy az Istenanyáról szóló katolikus tan fejlődésével párhuzamosan Mária egyre gyakrabban és ünnepélyesebben jelent meg gyermekeinek. Az Egyház történelmében mindig voltak ilyen jelenések, melyeknek fő célja azonban eddig a látók Máriával való személyes kapcsolatában vagy egy bizonyos szerzetesrendnek, országnak vagy a hívek egy meghatározott csoportjának szóló üzenetben rejlett. Ezzel szemben a világméretű jelentőséggel bíró jelenések sora csak az újabb időkben kezdődött el. Úgy tűnik, hogy ugyanolyan mértékben, ahogy Isten és az Egyház jogai elleni földi harc erősödik, és a szabadkőműves szellem, a materializmus és a liberalizmus terjed, úgy interveniál egyre gyakrabban az Istenanya, hogy a katolikusokat hitükben megerősítse, és megfelelő segítséget közvetítsen számukra a jövendő veszélyekkel szemben.
Kétség nem fér hozzá, hogy minden szent nagy Mária-tisztelő volt. Mégis, ha külön „máriás szentekről” beszélünk, akkor ez azt jelenti, hogy ezek a szentek magukat és egész működésüket különleges módon az Istenanyának szentelték. Ilyenek voltak többek között: Szíriai Efrém (V. század), Clairvaux-i Bernát (XII. század) és az újabb időkből Montforti Ludwig Maria Grignon, Jan Berchmans, Liguori Alfons, Katharina Labouré, Bernadette Soubirous, Maximilian Maria Kolbe. Rajtuk kívül még ide sorolhatunk sok szentéletű személyt, mint például Melanie Calvat La Salette-i látnokot, P. Chaminade-t, Isten szolgáját, a máriások alapítóját vagy a Fatima-i gyermekeket, Jacinta és Francesco Marto-t.
Ezen igen különböző szentek közös jellemzője, hogy magukat feltétel nélkül átadták Máriának, mint „Mária szolgája” (Szent Alfons és Jan Berchmans), „Mária rabszolgája” (Szent Ludwig Maria Grignon), „az Immaculata tulajdona” (Szent Maximilian), „Mária dolga” (P. Chaminade). Abban a mértékben, ahogy egyre közelebb kerültek céljukhoz, növekedett erényéletük, egészen a heroizmusig. Mária iránti szeretetük arra vezette őket, hogy Isten dicsőségére és az emberiség számtalan bűne által szakadatlanul megsértett isteni Felség kiengesztelésére minden elképzelhető áldozatot és szenvedést felajánlottak. Egyúttal buzgóságuk is növekedett a lelkek megmentésére. A vágy, mely arra irányul, hogy a lelkeket az örök kárhozattól megmentse, jelenti azt a gyökeret, melyből egyfelől a missziók nagy művei és az apostolkodás céljait szolgáló egyesülések, másfelől látható tettek, mint templomok, kolostorok, ápolási vagy az Istenanya szolgálatában álló tömegkommunikációs központok keletkeztek.
Az Egyház élete mindig össze volt kötve az Istenanya tiszteletének különleges kultuszával, melyet a teológusok hyperdulia-nak neveznek. Könnyen megállapítható, hogy ez a tisztelet mindig akkor fokozódott, amikor a népet szellemi vagy anyagi veszély fenyegette. Mikor például az albingensek és katárok eretnekségét semmilyen emberi erő nem volt képes leküzdeni, Szent Domonkos az embereket megtanította a rózsafűzért imádkozni, és a következő száz évben mindkét szekta eltűnt. Hasonló volt ehhez, mikor Európát a törökök fenyegették: a csekély létszámú katolikus hadsereg Lepantónál (1571) megverte a szultán sokkal erősebb hadseregét; mégpedig azért, mert Szent V. Pius minden hívő számára ekkor hirdette meg az első lelki rózsafüzér-kereszteshadjáratot. Köszönetül e győzelemért vezette be a liturgikus kalendáriumba a Rózsafüzér Királynő ünnepét. Ugyanez ismétlődött meg még egyszer 1683-ban Bécs kapui előtt. Akkor rendelte el Mária nevének ünnepét XI. Ince pápa hálaünnepül Szobieszki Jánosnak a török felett aratott győzelméért. Ennek következményeképpen számos ország kormányzata ajánlotta népét és országát Mária oltalmába; ők Máriát ezután királynőjükként, uralkodónőjükként, császárnőjükként és hadvezérnőjükként tisztelik. (Istenem, hol marad megint szegény Magyarország? a ford. megj.)
Ugyancsak a katolikusok lelki édesanyjuk és királynőjük iránti mély kapcsolatáról vall a világ számos Mária kegyhelye, valamint a zarándokok tömegei.
Mindazonáltal a máriás mozgalom soha nem volt olyan erős, mint a XX. század hatvanas éveiben. Két világháború után, a fél világot uraló kommunizmus, a materializmus és a szekták sokasodásának idejében az Istenanya szerepe úgy világított az Egyház életében, mint mély sötétség alján a nap. Néhány példa erről:
– A Fatima-i jelenések következtében Portugália rövid idő alatt felszabadult a szabadkőműves uralom alól, mely az országot nyomorba és csődbe döntötte. Salazar professzor és katolikus kormánya a portugál püspöki karral közösen éppen egy mély, Fatima által gyümölcsözővé vált Mária tisztelet segítségével lendítette fel országát, miközben népét nemcsak a spanyol polgárháborútól, hanem a II. világháborútól is megvédte;
– 1942-ben kezdődtek a Fatima-i szobor zarándokútjai. Egyházmegyék, plébániák, egyesületek egymásután ajánlották fel magukat Mária Szeplőtelen Szívének (Franciaországban 1943 és 1948 között 16 ezer plébánia). A római hitterjesztési kongregáció statisztikái éppen ezekben az években jegyzik a legtöbb megtérést, az USA-ban évente több, mint 100 ezret, Angliában 15 ezret; míg a missziós országokban pogányok millióit keresztelik meg;
– Egész országok magán- és közéletét szövik át nagy Mária egyesületek: a Militia Immaculata (a Szeplőtelen lovagjai), melyet Maximilian Kolbe alapított, körülbelül 4 millió taggal, elsősorban Lengyelországban és Japánban; a Fatima-i Királynő Kék Hadserege, elsősorban Amerikában, 6 millió taggal; és az 1920-ban alapított Mária Légió 20 millió taggal világszerte.
– A máriás szerzetesi közösségek ekkor érik el a hivatások számának és missziós tevékenységüknek csúcspontját;
– 1966-ban, Lengyelország megkeresztelésének ezer éves évfordulóján Wyszynski bíboros a kommunizmus uralom közepette országát Mária Szeplőtelen Szívének ajánlja fel. Ez az ország Mária tiszteletének köszönhetően egyike maradt az utolsóknak a földön, ahol a katolikus hit még nem tűnt el.
A II. Vatikáni Zsinat alatt és után a katolikus országok többségében hirtelen eltűnt a Mária tisztelet. Ezzel egyidőben az egyházi krízis majd minden egyházi intézményben hanyatlást idézett elő; 30 év alatt csaknem 80 ezer pap lépett ki a papi rendből, az Egyház 50 ezer szerzetest vesztett el, és hívők százmilliói hagyták el a katolikus Egyházat, vagy azért, mert szektába léptek vagy azért, mert istentagadók lettek. A hivatalosan megmaradt katolikusok közül már csak körülbelül 5–10 százalék gyakorolja vallását. Az Isten elleni bűn és a természet elleni vétek manapság már megszámlálhatatlan (hivatalos adatok szerint a világon évente 60 millió abortuszt hajtanak végre, nem is említve az égbekiáltó bűnöket, mint például az euthanáziát és a homoszexualitást). Ez az érem másik oldala: ha a sötét világból elveszik az utolsó fényt, az „Immaculata napját”, akkor nem marad más, csak bűn, tévtan és bukás. A Szentírás az ilyen időket apokaliptikusnak nevezi.
Egyfelől a Boldogságos Szűz Mária fentebb vázolt központi szerepe az Egyházban, másfelől az egyre jobban terjedő erkölcstelenség és aposztázia világos bizonyítéka annak, hogy a végső idők elkezdődtek, az apokaliptikus idők, melyekben az Isten és Sátán között döntő csatákra kerül sor.
Ezzel kapcsolatban a következő kérdések merülnek fel: Az Úr miért éppen Máriának szánt ilyen szokatlan szerepet és nem például egy angyalnak vagy magának az Üdvözítőnek? Miből áll pontosan Mária szerepe a végső időkben? Miben áll a mi felelősségünk a végső időkben? Mi lesz a végén?
Máriának azokban az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie és az irgalom, a hatalom és a kegyelem fényét kell kiárasztania. Az irgalom fényét, hogy a szegény bűnösöket és tévhitben élőket szeretetteljesen magához vonzza, és őket Krisztus akoljába hazavezesse, hogy megtérjenek és a katolikus Egyházba visszatérjenek. Erővel és hatalommal Isten ellenségeivel, a bálványimádókkal, szakadárokkal, mohamedánokkal, zsidókkal és megátalkodott istentelenekkel szemben, akik rettenetesen fellázadnak majd, és minden rendelkezésükre álló erővel hozzálátnak, hogy a nekik ellenállókat félrevezessék, és ígéretekkel vagy fenyegetésekkel elbuktassák. Utoljára pedig kegyelmet kell kiárasztania, hogy Jézus Krisztus vitézeibe és hű szolgáiba bátorságot és erőt öntsön a nagy ügyért folyó harcra.
Máriának végre oly félelmetesnek kell lennie, mint egy hadseregnek, készen az ördöggel és annak társaival vívandó harcra, különösen ezekben a végső időkben, mert az ördög pontosan tudja, hogy már csak kevés ideje van a lelkek megrontására (Jel 12,12). Ezért fogja napról-napra megkétszerezni támadásait, és Mária hű szolgáinak és igazi gyermekeinek, mivel őket nehezebben győzi le, mint az összes többit, irtózatos kísértéseket okoz.”
De miért kell éppen Máriának (és nem direkt Krisztusnak) az ördögöt legyőznie? Azért, mert a Sátán „tőle nem csak jobban fél, mint az összes angyaltól és embertől, hanem bizonyos módon tőle jobban fél, mint magától Istentől is. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Isten haragja, gyűlölete és hatalma nem végtelenül nagyobb, mint Máriáé, hiszen Mária tökéletességeinek határa van. Inkább úgy kell ezt érteni, hogy először is az ördög gőgjében végtelenül jobban szenved, ha őt az Úr kicsiny és alázatos szolgálólánya üldözi, győzi le és bünteti meg, mint Isten hatalma. Másfelől azért adott Isten Máriának ilyen nagy hatalmat a Sátán felett, hogy az jobban rettegjen Máriának valamely lélekért mondott egyetlen sóhajától, mint az összes többi szent imájától; hogy jobban féljen Mária egyetlen fenyegetésétől, mint minden más fájdalomtól.”
Miként azt már említettük, Szent Lajos ebben a harcban az egész világfolyás beteljesülését látja az emberiség kezdete óta: „A Sátánnak pontosan arra az utolsó és iszonyatos üldözésére, mely napról-napra erősbödik az Antikrisztus megérkezéséig, vonatkozik az az első és híres ígéret és átok, melyet Isten a földi paradicsomban a kígyóra kimondott: ‘Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba’ (Ter 3,15). Csak egyetlen egyszer vetett Isten ellenkezést, de ez kibékíthetetlen ellenségeskedés, mely a világ végéig tart és addig állandóan növekszik.” A továbbiakban Szent Lajos Szent Iréneus híres szövegét idézi: „Amit Lucifer gőgje által elveszített, azt Mária alázata által visszanyerte. Amit Éva engedetlenségből elveszített és tönkretett, azt Mária engedelmességből megmentette. Azzal, hogy a kígyóra hallgatott, Éva önmagát is és minden gyermekét nyomorba döntötte, és a Sátán kezébe szolgáltatta. Istenhez való tökéletes hűségével Mária megmentette magát és összes gyermekét, akiket az Isteni Felségnek ajánlott.”
Lucia nővér Fatimából Pater Fuentes-szel folytatott beszélgetésében (1957) ezeket a végső időket a következő szavakkal írta le: „Pater, a Sátán a Szűz Máriával vívandó döntő csatára készül. És mivel tudja, mi az, ami Istent a leginkább sérti, és mire van szükség, hogy a legtöbb lelket megnyerje magának, minden követ megmozgat, hogy az Istennek szentelt lelkeket megnyerje, mert így lesz szabad számára nagy számú lélek, kiket aztán így könnyen meg tud hódítani… Pater, Isten Anyja direkt ugyan nem mondta nekem, hogy az utolsó időkben vagyunk, de három okból ezt engedte sejtetni:
Először; mert azt mondta nekem, az ördög döntő csatára készül Isten Anyja ellen: a döntő csata azonban az utolsó csata, melyből kiviláglik, kinek az oldalán van a győzelem és kinek az oldalán a vereség.
Másodszor; mert unokatestvéreimnek és nekem azt mondta, hogy Isten most adja a világnak a két utolsó üdvösségre vezető eszközt: a rózsafüzért és a Mária Szeplőtelen Szíve ájtatosságot. Ha azonban ezek az utolsó eszközök, akkor ez azt jelenti, hogy több már nem lesz.
Harmadszor; mert az Isteni Gondviselés tervei szerint, ha Isten a világot bünteti, akkor az összes többi szokásos eszköz kimerült már. Amikor Ő észrevette, hogy a világ az összes eddigi eszközt elhanyagolta, utolsó menedékként Szent Édesanyját ajánlotta fel. Ha azonban mi még ezt az utolsó üdv-eszközt is megvetjük és semmibe vesszük, akkor már nincs több megbocsátás számunkra, mert akkor azt a bűnt követjük el, melyet az Evangélium a Szentlélek elleni bűnnek nevez.”
Ez a döntő csata különös jelentőséggel bír számunkra: „Isten nemcsak egy ellenségeskedést támasztott, hanem többet, nemcsak Mária és a Sátán közé, hanem a Boldogságos Szűz ivadékai és a Sátán ivadékai közé is. Ez azt jelenti, hogy Isten ellenkezést, irtózatot és gyűlöletet vetett a Boldogságos Szűz igazi gyermekei és szolgái, valamint a Sátán gyermekei és rabszolgái közé. Köztük nem létezik szeretet és belső kapcsolat.” Ezek a szavak alapos gondolkodásra adnak okot az ökumenizmus és világbéke idején. Vagy nem éppen eme „belső kapcsolat” kereséséért folyik a mai párbeszéd a katolikus Egyház és a többi, még a nem-keresztény, konfesszió között is? És hogyan magyarázható az a tény, hogy különböző szabadkőműves páholyok képviselői, kiket korábban az Egyház, mint a Sátán és az Antikrisztus eszközeit elítélt, manapság szívesen látott vendégek a Vatikánban (pl. B. B’nai B’rith vagy a Trilaterale)?
A hívő katolikusok helyzetét az utolsó időkben Szent Lajos világosan vázolta fel: „… a Sátán a sarkát veszi célba, azaz hűséges gyermekeit és alázatos szolgáit, kiket ő a Sátánnal vívandó harcra serkent. A világ előtt kicsinyek és szegények, megalázottak, üldözöttek és elnyomottak lesznek, ahogy a sarok a test többi részéhez képest kicsiny és elnyomott. De az isteni kegyelemben, mellyel Mária bőségesen ellátja őket, gazdagok lesznek.”
Ezeket az időket maga a Szűzanya még sokkal egyértelműbb módon jövendölte meg a La Salette-i üzenetben (1846. szeptember 19.): „Az Antikrisztus előfutára több nép csapatával együtt száll majd harcba az igazi Krisztussal, az egyetlen Megváltóval. Sok vért fog kiontani, és meg fogja próbálni az igazi Isten-kultuszt elpusztítani, hogy saját magát mint istent imádtassa. Mielőtt azonban ez bekövetkezik, a világon egyfajta hamis béke fog uralkodni; az emberek nem fognak semmi másra gondolni, csak szórakozásra. A gonoszok a bűn minden fajtáját megengedik maguknak. De az Anyaszentegyház gyermekei, a hit gyermekei, az én igazi utánzóim növekedni fognak az isteni szeretetben és az erényekben, melyek a legdrágábbak számomra… Róma elveszti a hitet, és az Antikrisztus székhelye lesz. A démonok a légben az Antikrisztussal nagy jeleket fognak a földön és az égen előidézni, és az emberek egyre romlottabbak lesznek…”
Mire van szükség ahhoz, hogy Mária ivadékaihoz tartozzon valaki? „Kik lesznek Máriának azon szolgái, rabszolgái és gyermekei” – kérdezi Montforti Szent Grignon Lajos-Mária. Az a leírás, melyet ő erre a kérdésre válaszol, nagy ideál, melyet először meg kell ismernünk, hogy aztán egyre jobban utánozni, végezetül pedig egészen azonosulni tudjunk vele. Szent Lajos arról ír, hogyan kell nekünk abban a bizonyos döntő csatában viselkedni: „Alaposan megtisztulva a nagy kellemetlenségek tűzében, de szorosan Istennel egyesülve fogják a szeretet aranyát szívükben hordozni, az ima tömjénét a lélekben és a lemondás mirháját a testben. A szegények és kicsinyek számára ők Krisztus jó illata, e világ nagyjaival, a gazdagok és gőgösekkel szemben pedig, a halál bűze lesznek (ld. 2 Kor 2,14-16). Olyanok lesznek mint a viharfelhők, melyek a Szentlélek legkisebb rezdülésekor messzire repülnek, hogy Isten szavát elvessék, és az örök életet elhozzák. Nem fognak semmihez kötődni, semmin nem fognak csodálkozni, és semmi miatt nem fognak búslakodni… Krisztus igaz tanítványai lesznek, Őt követve szegénységben, alázatban, a világ megvetésében és a felebaráti szeretetben. Tanítani fogják, miként lehet a szűk ösvényen, a tiszta igazság fényében, azaz az Evangélium és nem e világ alaptörvényei szerint Istenhez jutni – tekintet és félelem nélkül a személyre, bárki légyen is az, még ha a világ leghatalmasabbika is. Szájukban Isten szavának kétélű kardja lesz (ld. Zsid 4,12); vállukon a véres kereszttörzset, jobbjukban a krucifixet, baljukban a rózsafűzért, szívükben Jézus és Mária szent nevét fogják hordozni, és egész viselkedésükből Jézus Krisztus alázata és önmegtagadása fog sugározni.”
A Szűzanya La Salette-i üzenetét a következő felhívással fejezte be: „Sürgős felhívást intézek a földhöz, felhívom az élő és mennyben uralkodó Isten, az emberek egyetlen és igaz Megváltójának igazi tanítványait; felhívom az emberré lett Krisztus igaz követőit; hívom gyermekeimet, valódi tisztelőimet, akik egészen nekem adták magukat, hogy Isteni Fiamhoz vezessem őket; kiket úgyszólván karjaimban hordozok, kik az én szellemiségemben élnek; végezetül hívom a végső idők apostolait, Krisztus hűséges tanítványait, kik a világ és saját maguk megvetésében élnek, szegénységben és alázatban, hallgatásban és elfeledettségben, imában és bűnbánatban, tisztaságban és Istennel való egyesülésben, szenvedésben és ismeretlenségben. Itt az ideje, hogy előjöjjenek és megvilágítsák a földet. Menjetek és mutassátok meg magatokat szeretett gyermekeimként. Veletek és bennetek vagyok, hogy hitetek fény legyen, mely ezekben a szerencsétlen napokban megvilágít benneteket. Ébressze fel a buzgóság bennetek a vágyat Jézus Krisztus tisztelete és dicsőítése után! Harcoljatok, világosság gyermekei, ti kicsiny nyáj, de tudatában annak, hogy az idők ideje, a vég vége közel van.” Kolbe Szent Maximilian Militia Immaculatae szervezete ebben a harci szellemben alakult: „A Szeplőtelen lovagjai nem közömbösek a terjedő bajjal szemben, hanem gyűlölik azt teljes szívükkel, és üldözik a lelkeket megmérgező gonoszt minden helyen és minden időben”.
„Most, mivel a gonosz lélek nem vár, hanem tervszerűen és gyorsan hat, működésünk területét nem korlátozhatjuk csak a Szeplőtelen városára: lelkekről, az egész világnak és minden egyes léleknek az Immaculata számára történő meghódításáról, minden léleknek a Szeplőtelen általi üdvözüléséről van szó az idők végezetéig. Kár lenne minden egyes lélek elvesztéséről…”
„Mikor fog Mária a világon uralkodni? Mikor jön létre minden országban az ő ‘szeplőteleneinek városa’? Mikor fog az ő csodásérme minden keblen nyugodni, és az egész földgolyón minden szív érte dobogni? Én úgy vélem, hogy eme áldott pillanat bekövetkeztének meggyorsítására nincs jobb eszköz, mint hogy közülünk mindenki egyre jobban igyekszik a Szeplőtelennek való teljes átadását elmélyíteni.”
vissza